Mark Wahlberg

Mark Wahlberg

Mark Whalberg 1971. június 5-én született Bostonban, Massachusetts államban. Mark Starr zenei producer fedezte fel őt és bátyját, Donniet, 13 éves korában, amikor új tagokat keresett a New Kids on the Block nevű formációba. Amíg Donnie a kezdetektől örült az ajánlatnak, Mark szkeptikus volt. Ugyanis jobban szerette a bulikat, mint a fárasztó próbákat, és három hónap után kilépett a formációból. Amíg a New Kids on the Block kezdett befutni, Mark a tinédzser éveit az utcán töltötte, és különféle illegális tevékenységekben vett részt. Miután börtönbe került, Donnie letette érte az óvadékot és vállalta a felügyeletét. Donnienak köszönhetően megalapította a Marky Mark and the Funky Bunch nevű együttest, és az első albumuk egyből a toplisták élére került. A Good Vibrations című szám pedig világsiker lett. A siker után Mark elhatározta, hogy kipróbálja magát a filmiparban. Eleinte kisebb, jelentéktelen szerepeket kapott, de 1997-ben Paul Thomas Anderson megkereste őt, hogy szerepeljen a Boogie Nights című filmjében. Mark fellelkesedett a forgatókönyvön és a főszerep lehetőségén, ezért elfogadta az ajánlatot. Whalberg a filmben egy fiatal pornószínészt (Dirk Diggler) alakított, és hatalmas sikert ért el mind a kritikusok, mind a nézők körében. A színész egy csapásra sztár lett. Be akarta bizonyítani, hogy ez a siker nem a véletlen műve, ezért nagyon megválogatta szerepeit. Olyan filmek következtek, mint a Robbanófejek (1998) és a Mocskos zsaruk (1999), ez utóbbival sikerült megszólítania a fiatalabb közönséget is. Következő filmjét, a Sivatagi cápák (1999)at a Los Angeles-i filmkritikusok szövetsége az év legjobb filmjének kiáltotta ki. 2000-ben a Viharzóna az egyik legjobban jövedelmező film volt. Az ezredforduló után számos olyan sikeres filmben szerepet, mint a A majmok bolygója (2001), Az olasz meló (2003), Scorsese Oscar-díjas filmje, a A tégla (2006), a Komfortos mennyország (2009), a Pancser police (2010), A harcos (2010), melyért Oscar-díjra jelölték, a Ted (2012), Izomagyak (2013) és a Transformers: A kihalás kora (2014).
Ismert: Acting
Születésnap: 1971-06-05
Születési hely: Boston, Massachusetts, USA
Más néven: Marky Mark, Mark Robert Michael Wahlberg, მარკ უოლბერგი

Filmek listája Mark Wahlberg

HD

A majmok bolygója

2001 Movie
HD

A tégla

2006 Movie
HD

Viharzóna

2000 Movie
HD

Multik haza!

2004 Movie
HD

Rettegés

1996 Movie
HD

Az éjszaka urai

2007 Movie
HD

Egy kosaras naplója

1995 Movie
HD

Boogie Nights

1997 Movie
HD

Sivatagi cápák

1999 Movie
HD

Orvlövész

2007 Movie
HD

Legyőzhetetlen

2006 Movie
HD

Reneszánsz ember

1994 Movie
HD

Az esemény

2008 Movie
HD

Négy tesó

2005 Movie
HD

Robbanófejek

1998 Movie
HD

Mocskos zsaruk

1999 Movie
HD

Rocksztár

2001 Movie
HD

Pancser Police

2010 Movie
HD

Az olasz meló

2003 Movie
HD

Párterápia

2010 Movie
HD

A harcos

2010 Movie
HD

A bűn állomásai

2000 Movie
HD

Flight Risk

2025 Movie
HD

Ted

2012 Movie
HD

Csempészek

2012 Movie
HD

Megtört város

2013 Movie
HD

Izomagyak

2013 Movie
HD

2 kaliber

2013 Movie
HD

A túlélő

2013 Movie
HD

Ted 2.

2015 Movie
HD

Der Weg des Ruhms

2011 Movie
HD

Megjött apuci!

2015 Movie
HD

The Substitute

1993 Movie
HD

Play Dirty

Movie
HD

Hazárdjáték

2014 Movie
HD

Mojave

2016 Movie
HD

Uncharted 2

Movie
HD

Családi kiruccanás

2023 Movie
HD

Mélytengeri pokol

2016 Movie
HD

22 mérföld

2018 Movie
HD

Törtetők

2015 Movie
HD

A hazafiak napja

2016 Movie
HD

Balls Up

Movie
HD

Megjött apuci! 2.

2017 Movie
HD

Az átverés mesterei

1997 Movie
HD

Manny

2014 Movie
HD

Overnight

2003 Movie
HD

Instant család

2018 Movie
HD

Joe Bell

2020 Movie
HD

Scooby!

2020 Movie
HD

Végtelen

2021 Movie
HD

Artúr, a király

2024 Movie
HD

Uncharted

2022 Movie
HD

The Invocation

2010 Movie
HD

Teen Vid II

1991 Movie
HD

A szervezet

2024 Movie
HD

Stu atya

2022 Movie
HD

kid 90

2021 Movie
HD

Énidő

2022 Movie
HD

By Any Means

Movie